Az elektromos autószerviz működése

Elektromos autószerviz a járatlanoknak

Úgy gondolom a mai világban már egyre inkább elterjedtek a különböző környezettudatos eszközök használata a mindennapokban. Kezdve az egészen hétköznapi dolgoktól a komolyabb használati eszközökkel eszközökig, mint például az elektromos autókig. Az ilyen jellegű használati eszközök egészen különös használttal rendelkeznek a mindennapok során. Az elektromos autó működése a legtöbb ember számára még mindig teljesen homályos folt. Ugyanis bár hiába fektetnénk bele egy ilyen jellegű autóba, teljesen más mind a működése, mind az elektromos autó szervízeltetése. Ezeket pedig úgy gondolom mindenképpen fontos tisztázni az előtt, hogy bele vágnánk egy ilyen modern jellegű alternatíva kipróbálásába. A következendőkben az elektromos autó működéséről illetve az elektromos autószerviz működéséről írnék pár szót, pontosan azért, mert rendkívül fontosnak tartom azt, hogy tisztába legyünk az elektromos autó működésével legalább egy egészen kis mértékben.

 Az elektromos autó illetve az elektromos autószerviz

Az elektromos autókat a legtöbb esetben villanymotor hajtja, amely az akkumulátorból, az autó energiatároló egységéből táplálkozik. Ezek a töltő akkumulátorok túlnyomó részben nikkel-fém hibrid vagy lítium-ion akkuk, melyeket egy külső áramforrásra csatlakoztatva tölthetünk fel, ha esetlegesen fogytán lenne az energia használatunk. Az adott járművek alapvetően városi közlekedésre vannak kifejlesztve, nem pedig komolyabb emelkedők bevételére. Így nem igazán ajánlatos olyan esetben használni, ha nehezített terepen közlekednénk. Számomra nagyon szimpatikus volt és szerintem hatalmas előnye is az autónak, hogy dugóban illetve piros lámpánál állva sem mérgezik káros kipufogógáz által a környezetet, továbbá nem fogyasztanak energiát sem feleslegesen, kizárólag az alapvető rendszerek működése használja fel az áramot. Az elektromos autókban újratölthető akkumulátorok tárolják az energiát, amelyek az elektromos hálózatra és egyéb gyorstöltő pontokra csatlakoztatva tölthetők újra fel energiával. Működés közben az autó villanymotorja mozgási energiává alakítja át az akkumulátorból felvett elektromos energiát így abszolút minden környezet szennyezés nélkül tudunk közlekedni. Az úgynevezett akkumanagement rendszere az elektromos járműnek lehetővé teszi, azt a fantasztikus lehetőséget, hogy fékezés esetén visszapótolja az addig elhasznált energia egy részét, ezt szakszóval regeneratív fékezésnek nevezzük. Az elektromos autókat, mint már a fentiekben is említettem fokozottan bonyolult szervizeltetni így elsődlegesen a kifejezetten erre a célra kifejlesztett elektromos autószervizekbe érdemes vinni őket komolyabb probléma felmerülésének az esetén.

Az elektromos autószerviz

A Cool-Mobil hibrid autó szerviz alapvetően mindkét típusú hibrid technológiát professzionálisan ismeri és kezeli, így maga a cég rendkívül professzionális módon végzi minden elektromos autó szervízelését. Miután egy elektromos autónak nem csupán a működése, de a felépítése is teljesen eltér a hagyományos autóktól és sajnos emiatt az átlagos szervizek tapasztalat szerint nem igazán tudnak mit kezdeni egy hibrid autóval, márpedig az elektromos autó szervizelése egyértelműen megfelelő képzettségű szakembert igényel, hiszen teljesen más a szerkezete, mint a hagyományos társaiké. Hiszen mivel egy elektromos autósokkal összetettebb és érzékenyebb műszer, mint a hagyományos társai, sokkal nagyobb és komolyabb szaktudást is igényel. Ilyen autó esetén érdemes a rendszeres karbantartó szervízeltetés, mivel az elektromos autó szervízelése jelentősen drágább, mint egy hagyományos autóé.

Úgy gondolom nagyon érdekes és inspiratív alternatíva az elektromos autó használata. Napjainkban már nagyon nagy divat a mindenféle környezettudatos és környezetvédő alternatíva. Természetesen valóban nagyon fontos a környezetünk tudatos védése és oda figyelés arra, hogy óvjuk, ott ahol csak lehet, hiszen még utánunk élő nemzedékek ezrei fogják használni ezt a földet lakóhelyként és nem lenne jó, ha a környezetszennyezésünk egészen odáig fajulna, hogy már-már használhatatlanná válik a föld, mert annyira tönkre tettük. Véleményem szerint az egyik legfontosabb magatartásforma, hogy ténylegesen ott óvjuk a környezetünket és földünket, ahol csak lehet. Az elektromos autó a levegő szennyezés ellen kitűnő megoldás, hiszen a rendes benzinnel egészen szörnyű mennyiségben károsítjuk a környezetünket. Míg az elektromos autó a lehető legminimálisabb mennyiségben károsítja a környezetünket. Az elektromos autó szervizek pedig rendkívül jó munkát végeznek, kiváltképpen a Cool-mobil elektromos autó szerviznél, ahol nagyon képzett és szakemberek várják a kedves környezettudatos autó használókat.

Elektromos autó szerviz nincs hagyományos autó nélkül

Ugyan tagadhatatlanul modern, felkapott és előrehaladott az elektromos autók technológiája, azért mai napig nincs még olyan sok háztartás – pláne Magyarországon – amely a viszonylag vaskos kezdőtőkét megengedhetné magának. Ez azt is jelenti, hogy bár a közvélemény nagyja jó választásnak tartja, a legtöbbjük nem engedheti meg magának az elektromos autót. Így értelemszerűen növekvő, de azért elég szűk az elektromos autót vezetők, s ezáltal elektromos autószerviz után kajtatók száma hazánkban. Ehhez hozzájönnek azok, akik nem szeretnék egy lóra tenni mindenüket, mert azért az elektromos technológiának még van hova fejlődnie. Ők inkább hibridet vezetnek. Na, mármost a hibridnek meg van a nem elektromos része, amihez szintén hagyományos szerviz kell. Úgyhogy ne lepődjünk meg, hogy kizárólag elektromos autókkal foglalkozó szervizt nem igen fogunk találni. Éppen ezért fontos olyan megbízható helyet találni, mint a Cool-Mobil, ahol folyton ügyelnek a kollegák továbbképzésére és nem csak kiírták, de tényleg értenek is az elektromos autókhoz.